Júzer Mánuel

Mindent a fogyasztóvédelemről

Lakásfelújítás és barkácsolás – Tanácsok a nyugodt építkezéshez

A tavasz sokak számára a megújulás időszaka – nemcsak a természetben, hanem a négy fal között is. Ilyenkor előkerül a fúrógép, a festőhenger, vagy épp a kerti szerszámkészlet. Egyre többen panaszkodnak azonban arra, hogy a felújítás végül többe került, mint tervezték, nem azt kapták, amit ígértek nekik, vagy egyszerűen nyoma veszett a „megbízható” szakembernek. Ilyen esetekben gyakran az a legnagyobb probléma, hogy a megrendelő nem tudja érvényesíteni a jogait: nincs szerződés, nincs számla, nincs vállalkozás, nincsenek elérhetőségek. Pedig ennek nem kell így lennie – néhány tudatos döntéssel sokat tehetünk azért, hogy ne essünk bele a felújítási csapdákba.

lakasfelujitas_barkacsolas.png

Forrás: GettyImages

Szerződés: a legnagyobb biztonsági hálód

Hiába hangzik el minden szóban, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene, végül csak az számít, amit leírtatok. Egy írásos szerződés nemcsak jogi védelmet nyújt, hanem lehetőséget ad arra, hogy mindkét fél pontosan rögzítse, mit vállal és mit vár el a másiktól. A szerződésben szerepelnie kell a munka típusának, a beépítendő anyagoknak, a munkavállalási árnak, a határidőknek, valamint annak is, hogy kire milyen felelősség hárul. Ha van rá lehetőség, érdemes részhatáridőket is megadni, így elkerülhető, hogy csússzon a teljes projekt.

Számla nélkül nincs jogérvényesítés

Bármilyen munkáról van szó – akár egy néhány ezer forintos csőtörés-javításról, akár egy komplett tetőfelújításról –, a számla kötelező elem. Ez a bizonyítékunk arra, hogy a szolgáltatás valóban megtörtént, és annak feltételei teljesültek. Figyeljünk arra, hogy egy kézzel írt papírlap önmagában nem számít hivatalos dokumentumnak. A számlának – többek között – tartalmaznia kell:

  • a vállalkozás nevét, elérhetőségeit,
  • a szolgáltatás megnevezését,
  • a munkadíjat és anyagköltséget külön-külön,
  • az ÁFA összegét.

Ha a lakás-karbantartási vagy -javítási, illetve a háztartási gépek és készülékek javítására irányuló szolgáltatás díja meghaladja a 20 000 forintot, akkor a vállalkozónak hat hónapos jótállást is kell vállalnia. Ez alól nem lehet kibújni – jogszabály írja elő.

Ne bízz meg olyasvalakiben, aki nem elérhető több helyen

Olyan szakemberrel dolgozz, aki nemcsak egy telefonszámot ad meg, hanem e-mail címet, postai címet, esetleg weboldalt is. Egy hivatalosan bejegyzett vállalkozás köteles ezeket az elérhetőségeket feltüntetni – és ha bármi probléma merülne fel, ezek alapján lehet jogi lépéseket tenni vagy panaszt benyújtani.

Panasz? Csak írásban!

Nem tetszik a festés? Megrepedt a burkolat két héttel a munkálatok után? Nem jelent meg a vállalkozó a megbeszélt időpontban? Ilyenkor ne telefonon vagy üzenetben reklamáljunk, hanem e-mailben vagy ajánlott levélben. A Magyarországon hatályos fogyasztóvédelmi szabályozás szerint a vállalkozások kötelesek az írásban benyújtott fogyasztói panaszokat a beérkezéstől számított legkésőbb 30 napon belül érdemben megválaszolni.

Hibás teljesítés esetén a fogyasztót kellékszavatossági jogok illetik meg, amelyeket a teljesítés időpontjától számított két éven belül érvényesíthet. A javító-karbantartó szolgáltatások esetében az irányadó kötelező jótállás alapján még szigorúbb helytállási kötelezettség terheli a vállalkozást. Ennek keretében a fogyasztó kérheti a hiba kijavítását vagy a termék kicserélését. Ha ez nem lehetséges, igényelhet akár árleszállítást is.

Fontos, hogy a fogyasztó a hiba felfedezése után haladéktalanul, de legkésőbb két hónapon belül közölje azt a vállalkozással. A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze.

Ne csak jogilag, gyakorlatilag is gondolkozz

A felújítás nem ott kezdődik, hogy „kiválasztunk egy festéket a barkácsboltban”. Először érdemes tudatosan átgondolni:

  • milyen végeredményt szeretnénk elérni,
  • milyen munkálatok szükségesek hozzá,
  • milyen eszközökre van szükség, ha magunk végezzük el a munkát,
  • és kik azok a szakemberek, akikkel érdemes együtt dolgozni.

A www.e-cegjegyzek.hu oldalon minden hivatalosan bejegyzett céget ellenőrizhetünk. Érdemes megnézni a referenciákat, utánanézni a korábbi munkáiknak, és akár több árajánlatot is bekérni a döntés előtt. Fontos, hogy vállalkozást válasszunk ki, mert ha magánszemélyt bízunk meg valamilyen kivitelezési munkánkkal, akkor fogyasztói jogainkat nem érvényesíthetjük, lévén, nem fogyasztó és vállalkozás közötti jogviszonyról van szó.

És ha magad barkácsolsz?

Ha úgy döntünk, saját kezünkbe vesszük a folyamatokat, akkor is van néhány fontos dolog, amire figyelnünk kell. Például ne a legolcsóbb eszközöket vegyük meg a barkácsáruházban – fontos, hogy a szerszám biztonságos, megbízható és tartós legyen. Nézzük meg, jár-e hozzá garancia, kérjük el a használati útmutatót, és ha hibás terméket kaptunk, azonnal jelezzük azt az üzlet felé. Online vásárlás esetén a műszaki cikkekre 14 napos elállási jog vonatkozik, és kötelező jótállás is jár, ha a termék értéke meghaladja a 10 ezer forintot.

A lakásfelújítás és barkácsolás nemcsak kreatív és hasznos időtöltés, hanem olykor jelentős anyagi befektetés is lehet. Éppen ezért érdemes tudatosan terveznünk. Ha pedig valami probléma merül fel, ne féljünk élni a jogainkkal!

Források: FEOSZ , privatbankar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://juzermanuel.blog.hu/api/trackback/id/tr5318853716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Júzer Mánuel

Érezted már, hogy nem járnak el veled fair módon, legyen szó bolti vásárlásról, online rendelésről, vagy éppen egy meghitt éttermi vacsoráról? Tapasztaltad már, hogy egy termék, vagy szolgáltatás nem annyiba kerül, amennyibe kellene, rejtett díjtételek vannak vagy valójában nem érhető el, amit a reklámokban láttát? Esetleg nem azt kaptad a pénzedért, amit ígértek neked? Nem vagy ezzel egyedül. Ideje hát tisztába tenni, melyek a leggyakoribb fogyasztóvédelmi panaszok, melyek a fogyasztói jogaink, jogsérelem esetén pedig mik a lehetőségeink, hova fordulhatunk panaszainkkal. A blogon a fogyasztóvédelem területével kapcsolatos aktuális témákat, híreket és érdekességeket mutatjuk be, egyúttal hasznos tanácsokkal informáljuk az olvasóinkat. Célunk, hogy az oldal fogyasztóvédelmi tudásközpontként szolgálja a fogyasztók érdekeit.

Friss tartalmak

süti beállítások módosítása